|
Merítsen ötletet ebből a fürdőszobából!szerző: BurkolóBoy (B.J.F.)
A burkolat tervezésével
kezdődött a fürdőszoba
kialakítása.
Erre azért is szükség volt, mert a falfülkének a pontos helyét, csak így lehetett meghatározni. Gipszkarton falakba tervezés hiányában utólag már csak szerencsével, vagy többletmunkával lehet kialakítani falfülkét. A burkolat kiosztás megtervezésének köszönhetően, a lábazati burkolás magassága, a falfülke szintjéig ér. Így szépen beleolvad a falfülke is az egész fürdőszoba burkolatba. A fürdőszoba falfülke burkolata mozaik csempe, keretezve lábazat színű burkoló lapokkal. Egy kis nehézség is akadt a mozaik miatt mivel a vastagsága jelentősen eltért a keretet is adó burkoló lapétól. Így a mozaik ragasztása előtt a magasságbeli különbségeket feltöltéssel kellett biztosítani. Sorrendben nem a keret készült el először. A pontosabb fugahézagok miatt utólag, amikor már a mozaik fel lett ragasztva, akkor lett a mozaik köré pontosan bevágva a keret. Vízszigetelés
is van a burkolat alatt, ami biztosítja, hogy ne kerülhessen víz a
falakba. Hajlaterősítő szalag beágyazása elősegíti a hajlatok
vízzárását ugyanúgy, mint az épített
zuhanyzó esetében.
Ennél a fürdőszobánál különösen fontos volt ez a gondoskodás, mivel könnyűszerkezetes falakba lévő gipszkarton nagyon gyorsan penészedéssel reagál a legkisebb vízre is. A burkolat alatt nem látszik ez a víz bejutása, ráadásul a túloldalon sem jön elő a beázás. Sokszor már csak akkor venni észre a víz bejutását a falakba, amikor menthetetlenül a falakat is cserélni kell. Ezzel nem azt mondom, hogy normál válaszfalak esetén nem kell alkalmazni vízszigetelést. Ott is szükséges, csak abban az esetben "egyszerűbb" a helyreállítás. Végül is legokosabb megelőzni a beázást! "Jobb félni, mint megijedni", és még olcsóbb is előre gondoskodni a vízszigetelésről. Pláne ha ilyen szép fürdőszobánk van! Amennyiben az alábbi fürdőszoba
burkoló
témák
valamelyike is érdekli Önt, kattintson a kék szövegre:
Ha az egyéb lakás körüli burkolás témák is érdekli Önt, barangoljon tovább oldalaimon!
Igényes burkolás, kivitelezés, burkoló munkák Budapest és környékén:0670 349-5412Fürdőszobák, teraszok, nappali, lépcsők, homlokzat burkolás, kerítés hidegburkolás, csempézés! Vízszigetelés, mosdó, zuhanykabin építés, kád beépítés, üvegtégla falak, dísz burkolatok! Ötletek, képek! ![]() Köszönöm
megtisztelő figyelmét!
|
||||||||||||||||||||||||
|
Copyright © 2012 Burkoló. All Rights Reserved. |
||||||||||||||||||||||||